logo

2004 :)

2005 :)

2006 :)

2007 :)


 


Tevékenységeink 2006-ben

Anyanyelvi verseny

2006. április 21-22 között Székelymuzsnán anyanyelvi versenyt rendeztünk Udvarhelyszéken lévő (csak) vidéki iskolák 5-6 osztályos tanulói számára. Az első ilyen kezdeményezésű versenyen 6 általános iskola tanulói vehettek részt. Érkeztek hozzánk: Székelyderzs, Kányád, Bögöz, Fenyéd, Máréfalva, Parajd általános iskoláiból. A csapatonként 2 fős versenyen tehát összesen 12 gyermek vett részt és őket négy kísérőtanár hozta el. A 3 fordulós versenyen legjobb eredményt a Máréfalviak értek el (Pál Andrea és Olosz Tamás, kísérő tanár: Asztalos Klára). Nyereményük jutalomkönyvön kívül kedvezményes anyanyelvi táborba való részvétel, melyet 2006. július 3-9 között rendeztünk ugyancsak Székelymuzsnán. A többi résztvevő sem távozott üres kézzel: könyveket és tollakat kaptak ajándékba. Sajnos, a háromnapos rendezvényt két napra kellett rövidíteni, mert a sorozatos esőzés, és hideg időjárás megakadályozta az összes szabadidős program lebonyolítását. Ennek ellenére a derzsi vártemplomot sikerült meglátogatnunk. Péntek este a muzsnai színjátszó kör Weöres Sándor: Csalóka Péter című vígjáték bemutatóval kedveskedett a versenyzőknek és a falu lakóinak is, akik szép számmal eljöttek a bemutatóra. A fordulók közti időben a muzsnai gyermekek és a vendéggyermekek ismerkedtek és játszottak egymással a rossz idő miatt beszorítva a kultúrházban. Ennek ellenére sok érdekes játékot volt lehetőségük játszani. A versenyfeladatok összeállításban részt vettek: Pál Éva (Bögöz), Szabadi Kinga (Kányád) tanárnők. A lebonyolításban Zoltáni Hajnal derzsi pedagógus nyújtott segítséget. A rendezvény teljes lebonyolítását az egyesület tagjai segítették.

Az anyanyelvi versenyt  A Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának Határon Túli Magyarok Irodája a MÁRTON ÁRON SZAKKOLLÉGIUM közreműködésével „Szülőföldön megrendezendő anyanyelvi tanulmányi verseny, szemle” pályázaton nyert támogatással tudtuk lebonyolítani.

Weöres Sándor Csalóka Péter című vígjáték bemutatója /2006

A vígjáték bemutatójára 2006. április 21-én este kilenc órától került sor melynek díszleteit Kakasi Eszter képzőművész készített el. A bemutatót nagy érdeklődés övezte. Székelyderzsben 2006. április 29-én mutattuk be a darabot, majd május 6-án részt vettünk a boldogfalvi gyermek színjátszó-kör versenyén.

Szereplők:
Csalóka Péter – Mester Loránd
Csalóka Péterné – Márton Emőke
Bíró – Dénes Kinga
Bíróné – Bartus Tünde
Kocsmárosné – Márton Gyöngyvér
Huszár – Bálint Attila
Csúfolódó rigó – Zoltáni Noémi
Mesélő, vendég, falusi ember – Szegedi Mária
Kisbíró, és lovacska – Bartus Mihály
I. Falusi ember – Péter Renáta
II. Falusi ember – Rab Tímea

Ezzel a darabunkkal 2006. májusában, a Felsőboldogfalvi - minden évben megrendezendő - gyermek színjátszófesztiválon második helyezést értünk el. A színjátszó kör ezután felvette a Mécsvirág nevet és befejezte az évadot.

Táboraink / 2006

2006. július elejétől indultak az idei táboraink. Tavaly három angol és egy román nyelvtábort sikerült megszervezni. Idén táboraink tematikáját gazdagítottuk, többek között anyanyelvi és történelmi szaktáborok szervezésével. 

Táboraink időpontja:
2006. július. 3-9 anyanyelvi tábor, 5-6 osztályos tanulók részére
2006. július 10-16 anyanyelvi tábor, 9-12 évesek részére
2006. július 24-30 angol nyelvtábor I.
2006. július 31 - augusztus 6 között angol nyelvtábor, kezdőknek II.
2006. augusztus 7-13 angol nyelvtábor III.
2006. augusztus 14- 20 történelmi tábor, 9-13 évesek részére
2006. augusztus 21-27 angol közép-haladó nyelvtábor IV.

Szaktáborainkat hagyományos népi foglalkozással, kézműves tevékenységekkel kötöttük egybe. A nyelvi táborok napi négy óra intenzív nyelvtanulást (a jelentkezők tudásszintje szerint) foglaltak magukba, a történelmi tábort napi 2-3 óra történelmi előadást, valamint szórakoztató és kreatív kikapcsolódást foglalt magába. A program ideje alatt az órák mellett ismerkedhettek a résztvevők a falusi élet mindennapjaival is. A szabadidős programok a falubeli gyerekekkel közösen folytak, amelyek lehetőséget adtak arra, hogy egymástól tanuljanak, megismerjék egymás szokásait, kultúráját. Mindemellett kirándulások, tábortüzek, lovas-kocsikázás, kézműves foglalkozások tették színesebbé a programot. A cél, az volt, hogy a gyermekek egy hét alatt igazi nyári táborozási élményeket szerezzenek, mindamellett, hogy kemény munka is várt rájuk.

Az első anyanyelvi szaktáborunkat, támogatta a Hargita Megye Tanácsa, a Communitas Alapítvány, A Magyar Köztársaság Oktatási Minisztériumának Határon Túli Magyarok Irodája a Márton Áron Szakkollégium.

A tábor ideje alatt a gyermekek napi négy órában anyanyelvi oktatáson vettek részt, melyet Magyarországról érkező magyar irodalom és nyelvtan szakképesítéssel rendelkező tanár tartott. Láng Győzőné (Irénke néni) társadalmi munkáját ezúton is köszönjük. A mindennapos órák alatt a gyermekek játékosan sajátíthatták el a tananyagot, mélyíthették el a már meglévő tudásukat és szerezhettek újabb tudnivalókat a magyar nyelv területén. Az egyesületünk minden résztvevőnek egy Wass Albert könyvet is ajándékozott (Válogatott magyar mondák és mesék, Kráter kiadó, Pomáz), s ebből a könyvből is sok legenda és népmese feldolgozásra került a hét folyamán. Az órák folyamán nagy hangsúlyt fektettünk a helyesírásra, valamint az olvasás fontosságára. A csapatokra osztott táborlakók egész héten át tartó akadályversenyen vettek részt: miden napra jutott feladat, mely még izgalmasabbá tette a mindennapokat a tábor ideje alatt. A szabadidő kellemes eltöltéséhez szomszéd faluban élő népzenészek és táncosok is hozzájárultak (Szabadi Kinga, Balázsi József és Forró István). Társadalmi munkájuk révén, egy egész délutánon át tanulhattuk a néptánc alaplépéseit, valamint megtanultuk a Székely- és a Magyar Himnuszt. Terveink és reményeink szerint jövőre újra megrendezzük az anyanyelvi táborunkat, hisz anyanyelvünk folyamatos csiszolása és gyakorlása e térségben élők számára talán a legfontosabb feladat.

Fotótanfolyam

A hét tábor után szeptember első hetében ért végett fotótanfolyamunk is, melyet a helybeli fiatalság számára tartottunk. Az érdeklődőket a digitális fotózás rejtelmeibe vezettük be. A tanfolyam alatt többször kilátogatott hozzánk Dávid Botond udvarhelyi fényképész is, aki értékes tanácsokkal látta el, az ifjú fotósokat. A tanfolyam alatt és a táborok nagy részében használt digitális kamerát az Illyés Közalapítvány támogatásával sikerült megvásárolni. Így lehetőség lesz jövőre is megörökíteni a fontos eseményeket, valamint bevezettük a fénykép készítés lehetőségét is a Teleházunk szolgáltatásai közé.

A PROGRAM MEGVALÓSULÁSÁT A DIRECŢIA JUDEŢEANĂ PENTRU TINERET HARGHITA TÁMOGATTA

Idősek vasárnapja

2006. október 1-én, először, az Egyesület fennállása óta megünnepeltük a Nyugdíjasok Világnapját Székelymuzsnán. 137 nyugdíjasnak készítettünk meghívót a Játszósarok kézműves óráin. Az öregek szép számmal el is jöttek a rendezvényre, ahol a Mécsvirág muzsnai színjátszó kör műsorral várta a résztvevőket. Bartos János alpolgármester, Ballai György református tiszteletes és Újvárosi Katalin unitárius lelkésznő köszöntő beszéde után kezdődött a gyermekműsor, majd ezt zárta, Sorbán Enikő homoródalmási népdalénekes csodaszép dalai. A faluban élő nyugdíjasok élelmiszercsomagot kaptak, melyet a Hargita Megye Tanácsával közösen vásároltunk.

Kulturális nap ismét Székelyderzsben

Idei utolsó nagyobb rendezvényünk a már hagyományossá vált Kulturális nap volt, melyet október 21-én tartottunk Székelyderzsben. A szokásos vers- és rajzpályázatunkat kiegészítettük történelmi vetélkedővel is, így akarván tisztelegni az 1956-os forradalom emlékének. Az iskolákban tett felhívásra sok gyermek nevezet be, két fős csapatokkal, s előre megkapott történelmi tananyagból kellett felkészülniük (téma az Árpád-kor volt). Sokan megijedve a kihívástól visszamondták az utolsó percekben a versenyen való részvételt, de akiknek volt bátorságuk, azok sem remekeltek túl fényesen, de becsülendő, hogy a „táncot végig járták”. Ebből a vetélkedőből azt a tanulságot vonhattuk le, hogy a magyarság történelem tanítása Erdélyben elég gyenge, s még nagyobb hangsúlyt kell fektessünk, ilyen s hasonló rendezvényekre, történelmi táborokra…

 
 
 

 

 

anyanyelvi verseny


színjátszó-kör


 anyanyelvi tábor


angol tábor


angol tábor


angol tábor


történelem


angol tábor


kult.nap


idősek vasárnapja


Néhány kép az eddigi táborainkról:

tanulunk

számháború

táborűz

kézművesóra

ostorral

derzsi templom

becslés verseny

anyanyelvi tábor

játékok

versenyek

Derzsben

számháború

jó barátok lettek

ügyeskedünk

  All rights reserved!  
2008. Viharsarok Egyesület :-) Honlapunk támogatója az AHIT
 
by nab